Hogy az elején kezdjem nagyon nehéz volt megtalálni ezt a gyönyörű júniusi napot ami mint később kiderült egyébként az év leghosszabb napja is egyben - na erre nem gondoltunk. A lényeg hogy bejegyeztettük magunkat az anyakönyvvezetőnél egy szép Áprilisi napon ha jól emlékszem, és a részleteket is megbeszéltük - a gépezet beindult nem volt megállás biztosnak tűnt hogy Júniusban a Budai Várban egy gyönyörű házasságkötő teremben szűk családi körű polgári szertartással össezkötjük életünket.
Aztán sorban jöttek a kisebb nagyobb buktatók amit sikeresen vettünk, hogy a legizgalamasabbak közül egyet kiemeljek Kitty államvizsgáját és diplomavédését június 18-ra írták ki ami pusztán 3 nappal előzte meg a 21-i esküvőnket. Egyszó mint száz volt előzetes stressz bőven de mindezt megpróbáltuk a legnagyobb hidegvérrel kezelni.
Egy másik kisebb bökkenőnek az mutatkozott hogy az esküvőnk napjára esik a középiskolások bankettjének estéje is ezért az előzőleg kigondolt éttermek egyikében sem volt már 20 főre foglalható szabad asztal már áprilisban - megoldjuk. Hosszas internetes böngészés és ismerősők kikérdezése után kötöttünk ki a Márványmenyasszony nevű budai (Márvány utca) vendéglőben, annak is légkondival megspékelt gyönyörű borospince (pincemúzeum) helyiségében. Először kicsit óckodtunk a pincétől, de az időjárás minket igazolt ennél jobb helyet nem is találhattunk volna, és a kiszolgálás is fenomenális volt mindenkinek ajánlom.
Eljött a nap, mármint az a nap hogy Kitty leállamvizsgázott, így az elkövetkező 2 napot sikerült együtt töltenünk lélekben is. Felkészültünk hogy kimonjuk az IGEN-eket. És mikor eljött az idő ki is mondtuk:
Bár úgy volt hogy Alfréd visz majd fel minket a várba kedves sógorom elintézte hogy egy szép nagy fekete Merci álljon szolgálatunkra sofőrrel együtt. A szertartás alatt Testvérem Péter ugyan nem fotózott mert Ő volt a tanum de két kedves barátja megörökítette az eseményeket miond mozgó mind pedig állóképek segítségével. Eezeket majd később ugyanitt mutatom. Az előző sorozatot Kitty testvére (azaz a Sógornőm) Ani és párja István készítette, míg az itt következőket kedves Anyósomék:
Nagyon válogatni közölük sem időm sem kedvem nem volt ugyhogy van köztük egykettő ami nem annyira "éles" :).
Ezúton szeretném megköszönni ismét a Szüleimnek a sok segítséget amit nyújtottak nekem hogy eljussak idáig, az Ő szeretetük és kitartásuk egymás mellett volt és lesz is mindig a legjobb példa előttem, magasra tették a lécet de ezért csak hálás lehetek.
![]() |
From MARRIEDSET2 |
Végül és nem utolsó sorban Kitty volt a leggyönyörűbb menyasszony akit valaha láttam!
![]() |
From MARRIEDSET2 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése