A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vwoodstock. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vwoodstock. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. július 3., péntek

Összefoglaló

Elég régóta nem írtam - ennek megvan az oka. Egyrészt öröm másrészt bánat.
Kezdem az elején.

Úgy döntöttem még év elején hogy ha nem sikerül végleg megbarátkoznunk Töfivel mennie kell - természetesen nem mindenáron, de ha adódik a lehetőség megvállunk egymástól. Valahogy soha sem volt meg az összhang. A lényeg hogy pár hónappal ezelőtt megkeresett egy kedves ismerősöm egy angol fórumról (VZi) és addig addig könyörgött hogy adjam el neki (azért ment az alkudozás is rendesen) hogy úgy döntöttem újra lásson világot a kisbusz. Greg barátom be is pattant a vezető ülésbe Szepiék még átnézték indulás előtt és a Svájci alpokon keresztül 4 nap alatt el is érte új otthonát az Egyesült Királyságot. A kép magáért beszél:

Photobucket

Egy sokkal örömtelibb hírrel folytatom ugyanis amíg ez a kis belső harc dúlt bennem a járművel kapcsolatban - az élet egy másik szeglete hatalmas örömöket tartogatot - ugyanis Novemberre kisbabát várunk a feleségemmel - méghozzá egy kisfiút. Elkiabálni persze a születésig semmit nem szabad de egyenlőre minden a legnagyobb rendben van - boldogok vagyunk és nagyon készülünk a dologra. Első házassági évfordulónkat - egy meglepetés úttal ünnepeltük Prágában:

Photobucket

Photobucket

Photobucket

A végére hagyom a legszomorúbbat, hiszen Alfréd sem úszta meg hogy el ne kerüljön tőlem. Az előtörténetet mind ismeritek hiszen minden le van írva ebben blogban - a vége pedig úgy alakult hogy egy új álom megvalósítása érdekében le kellett mondanom róla. Szerencsére Ő is jó helyre került és bár szomorúan konstatálva de reálisan látva a kis hazánban uralkodó helyzetet - Alfréd is külföldre kellett hogy menjen. Egy Francia egyetemista srác - élete első autójaként szeretett bele először csak képekről, aztán személyesen is. Így múlt hét kedden természetesen Ő is lábon elhagyta Magyarországot.

Álljon itt emlékül egy pár kép az utolsó találkozóról amine együtt vettünk részt: az első Tiszaörsi VWoodStockról:

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Azért nagy ijedtség ne legyen, az új projektről részletek hamarosan: www.busman.hu

2008. szeptember 19., péntek

VWOODSTOCK ELEVEN PARTY

No ez is megvolt. Nemhiába írok majd 1 héttel később, kicsit megbetegedtem és most van először erőm.

Nem gondoltam volna hogy lehet fokozni az előző években lezajlott hatalmas mulatást, de rá kellett jönnöm hogy lehet és nem is akárhogy. Nem szaporítanám nagyon a szót a képek magukért beszélnek.

Legyen elég annyi hogy sikerült mindkét gépsassal megjelennem ezen a találkozón, felavattuk végre Töfit is rendesen. Alfrédot pedig Csabi barátom hozta.



Arról se feledkezzünk meg hogy a találkozó a nemrég elhunyt barátunk Bertalan Imre "fater" emlékének is szólt.

Ez a videó az Ő tiszteletére és emlékének szól:
http://www.hanyi.hu/fater_emlekere.wmv

2008. május 5., hétfő

Még 2 nap!

Kicsit hanyagoltam mostanában az írást, ennek persze megvan a maga oka. Szerencsére Alfréddal minden rendeben és jártunk is vele mostanában sokfelé. Kittyvel elutaztunk a hosszú hétvégére Balatonalmádiba ahol nagyon jól éreztük magunkat, bejártuk a környéket keresztül kasul, és szerencsére jó időnk is volt.



Viszont ami most épp rettentően aktuális az az hogy 2 nap múlva indulunk Hortobágyra! Csabival megyünk csütörtök reggel, és nagy valószínűséggel konvojban csatlakozik hozzánk Holló a frissen rendbeszedett Pájróval és Zoka de őt még nemtudjuk hogy bágárral vagy busszal jön-e.



Egy kis előzetes illetve minden egyéb info olvasható Hanyi oldalán itt:

http://hanyi.hu/woodstock.htm



Remélhetőleg az idő is szép lesz bár elég változatosnak igérkezik azért remélem a napsütés dominál majd.


Ha esetleg mégis esne viszem Öcsém nagy sörsátorponyváját és az alá menekülünk, de erre remélhetőleg nem kerül sor. Kitty Péntek este csatlakozik majd hozzánk ha minden igaz, és remélem minden igaz lesz mert nagyon szeretném már bemutatni a fiúknak.

2008. március 27., csütörtök

Itt az idő.....

...elkezdeni számolgatni a napokat hiszen már csak 42 nap van hátra és indulunk Hortobágyra, Hanyi mester és mindenki legnagyobb örömére! Ezért ki is raktam egy visszaszámlálót ide a jobb oldali panelra hogy mindig lássuk mennyi van még...

Ha szeretnél te is ilyen visszaszámlálót nem kell mást tenned mint ellátogatnod ide:
http://www.justsayhi.com/bb/countdown

2007. szeptember 27., csütörtök

VWOODSTOCK - és előzményei

Kezdjük a legelején. Mint azt már korábban említettem volt egy kis gubanc a motorral és emiatt nem sikerült eljutnunk Tatabányára sem. De reménykedtem benne hogy mire eljön az idő és indulnunk kell Hortobágyra minden rendben lesz és elkészül a ketyegő. Elkészült a következő módosításokkal:

HENGRFEJ PÁR ÓLOMMENTES ÚJ KOMPLETT
TÖMITÉSGARNITÚRA
DUGATTYÚ CSAPSZEGEK CSERÉJE
FEKVŐCSAPÁGYAK CSERÉJE
VEZÉRMŰCSAPÁGY CSERÉJE
HAJTÓKARCSAPÁGYAK CSERÉJE
OLAJPUMPA
THERMOSTAT

Miután ez mind megvolt nekiláttunk a készülődésnek de kiderült hogy egyedül kell mennem a hétvégén ráadásul szombat reggel le kell mennem Egerbe mert ott játszunk (normális esetben kihagytam volna a meccset de sajnos Egri mivoltom miatt erre nem volt lehetőség).

Nembaj úgy voltam vele hogy meccs utána vissza Hortobágy. Persze semmi nem úgy történik ahogy az ember szeretné - de ezt majd később. Tehát péntekre szerencsésen sikerült szabit kivennem és elhatároztam hogy a hajnali órákban indulok és már reggel leérek, természetesen nem így történt, 10kor tudtam elindulni és a Kerepesi úton egy dugóban eltöltött 2 és fél óra után sikeresen meg is érkeztem fél 4 magasságában.

Innentől értelemszerű a történések fonala - megismerkedés am még csak fórumról ismert arcokkal - köszi mindent Hanyi, Holló, BigBug, Dograbbit, Versicolor, Stone - majd a pálinka megivása.

A többit meséljék a képek:



Amit a képek nem mesélhetnek az a hajnali órákban történt. Ugyanis bevetettük magunkat a forró vízzel feltöltött termálmedencébe és órákon keresztül hideg sör fogyasztásával és elképesztő sztorik hallgatásával és mesélésével voltunk elfoglalva. Irdatlan jó volt.

Összegzésül annyit hogy bár sok időt nem töltöttem el Hortobágyon mégis olyan emberekkel találkoztam akikkel alig várom hogy legközelebb is összefussak bármilyen eseményen.

Alfrédot teljesen "kibelezték" mindenki megmondta amaga véleményét ami a sok fikázás ellenére a végén mindig dícséretként öltött alakot - így már bátran állíthatom hogy nemcsak szerintem de mások szerint is életem egyik legjobb döntése volt megpillantani a kis bogarat abban a bizonyos autózaciban.

Felejthetetlen élmény volt - amit jövő Májusban kötelező jelleggel ismétlünk!

2007. szeptember 19., szerda

Irány Surány ... illetve irány a VWOODSTOCK!

Végre véglegesedtek a dolgok! Megkaptam péntekre a szabit így korán reggel indul a léghűtés. Üröm az örömben hogy szombaton korán el kell majd jönnöm mert meccsünk lesz Egerben, de legalább el tudok menni végre egy találkozóra amit beterveztem és ha jól alakulnak a dolgok még aznap vissza is zötyögünk hogy aztán vasárnapig jó legyen.



Csak ketten megyünk Alfréddal mert Kitty sajnos nem tud elszabadulni pénteken a rabigából - így van még egy hely lefelé akinek van kedve jönni szóljon - nem árt a zenei izlés egyeztetése ugyanis egyedül vezetve szivesen üvölttetek egy kis Meshuggah-t, Kyuss-t, Faith No More-t, TOOL-t és egyebeket mindenből egy kicsit.



A lényeg hogy megyünk, az új motorkonstrukció bejáratós ugyhogy csak óvatosan haladunk majd. Addig is a lég hűtsön mindenkit!