Megtettük az év utolsó nagyobb túráját Alfréddal a Mindenszentek alakalmából kialakított hosszúhétvégén. Már hónapokkal előtt gondolkoztunk rajta hogy ezen a 4 napon olyan helyre kellene menni ahol a táj is szép és kellemes mennyiségű bogarazással be is járható, így esett a választásunk Sopronra és környékére. Illetve épp ezért sikerült még Bécsbe is átugranunk és egy gyönyörű napsütéses napot eltöltenünk ott kettesben (Alfréddal együtt hármasban).
Korán reggel indultunk Budapestről hogy kikerüljük a nagyvárosból "menekülő" tömeget ami nagyrészt sikerült is, egészen addig míg el nem jutottunk a hírhedt 85-ös számú főútig ahol már az első kilométeren baleset lassította forgalmat. Sebaj végülis nem siettünk sehová délre kényelmesen megérkeztünk Sopronba, útközben sok integető és mosolygós sőfőrt és anyóst és gyereket magunk előtt hagyva. Miután megérkeztünk és átvettük a szállást könnyű sétával de annál nehezebb estebéddel zártuk a napot hisz ránkfért a pihenés. Audrey Hepburn és Bruce Willis bebarangolta Sopront...
Eredetileg a második napot azaz pénteket szemeltük ki a Bécsi túrához de mivel kicsit ellustálkodtuk a reggelt úgy döntöttünk ezt a napot a környék falvainak bejárásával, nevezetességeinek felkutatásával töltjük. Megnéztük a Fertőrákosi kőfejtőt, elkocsikáztunk Balfra, és kikukkantottunk a Fertő-tő partjára is ami gyonyörű napsütéses bár kicsit szeles idővel várt minket. A napot egy hangulatos kis étteremben folytattuk és hatalmas sétával zártuk.
Ahogy előző nap elterveztük korán keltünk és jól megtömtük Alfrédot benzinnel hogy ha eltévedünk se maradjunk nafta nélkül a sógoroknál, majd elindultunk Bécsbe. Mivel szombatra tettük a kirándulást szinte végig akadálytalanul haladtunk Bécsig, bár a GPS folyamatosan le akart vinni minket az autópályáról mi nem hittünk neki és egyenes Bécs szivéig hatoltunk. Fél 9-re oda is értünk így a Mariahilfer strasse-től kb 50 méterre sikerült is üres és ingyenes parkolót találnunk egész napra - ettől tartottam a legjobban előzőleg de szerencsére nyugodt lehettem Alfréd jó helyen parkolt. Bécs egyik leghíresebb utcája reggel 9kor szinte teljesen üresen kongott előttünk ezt kihasználva jobbra-balra kacsázva végig is haladtunk rajta - bár 11 óra felé megérkezett a várt turistatömeg addig nagyon kellemes volt minden. Utána sem okozott problémát a dolog de Bécs teljesen átvedlett egy szabadtéri bevásárlóközponttá ahol szinte moccanni sem lehet a tömegtől - ennek ellenére jókat nevettünk, ettünk, és több mint 7 óra hosszán át sétáltunk. Kitty legnagyobb örömére gazdagabbak lettünk egy óriás fánkkal valamint 1 kg gumicukorral, én pedig ettem egy számomra kihagyhatatlan sajtos-kolbászos hot-dogot.
Eljött az utolsó nap is előzőleg úgy gondoltuk eltöltünk meg egy hosszú napot ebben a gyönyörű Eger nyogodtságához nagyon közeli városban, de végül mégis úgy döntöttünk hogy megelőzzük a délutánra megához térő Budapest felé özönlő siserehadat. Jó döntés volt 1-re már Budán voltunk Kitty szüleinél ahol annak rendej és módja szerint megebédeltünk aztán indulás haza kipihenni ezt a sok pihenést...
Végszóként csak annyit hogy mind nagyon jól éreztük magunkat és Alfrédba is sikerült belerakni circa 850 km-ert még a téli pihenő előtt. Nagyon jól teljesített egy pisszenés nélkül végigcsinálta mind nagyon büszkék vagyunk rá!
2007. november 17., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
én is bogarat szeretnék majd! de az még kicsit messzebb...
Megjegyzés küldése