Első utunk - EGER

Első utunk Egerbe vezetett - végig mosolyogtam dúdolásztam, az emberek integettek villogtak dudáltak ha megláttak.
Életem egyik legszebb napja - ez biztos - de lesz még szebb is - ez is biztos!

Hip-hopp elrepült az a 2 és fél óra amíg lezötyögtünk a régi 3ason Egerbe. Igazából nem is volt kedvem autópályára vinni, az nem sok vezetési élményt nyújtott volna. Így inkább kanyarogtam, kapcsolgattam, ízlelgettem - magamba szívtam az érzést - ami azóta sem hagy el.
Egyre nagyobb mosolyra görbült a szám minden egyes alkalommal mikor gázt adtam, nem a sebesség miatt hisz az nem is számít - hanem mert érezni hogy él a járgyány alattad. ÁLLAT.

Ráadásul nem vagyok egy kis darab ember kicsit féltem hogy nem férek majd el... rá kellett jönnöm hogy bár mögöttem nemigen fér majd el senki (nem is kell) viszont Én nagyon is elférek - SŐT!

Természetesen minden gond nélkül megérkeztünk, mentem egykét kört megmutattam pár barátnak, mindenkinek leesett az álla :) ezt azóta már megszoktam. Aztán garázs pihi.

Vasárnap reggel autókázás - igazoltatás - amit inkább úgy mondanék hogy megállítottak a rend őrei és szépen megnézték az autót - dícsérték kérdeztek - pedig még csak egy nagy dossziéban voltak a hivatalos papírjai de ez nem is igazán érdekelte őket. Inkább az, mekkora motor van benne, mennyit eszik, mikor gyártották, mennyibe került, egyebek.

És utána történt a legjobb, leparkoltam nagypapámék elé a bazilikához, és egy kis 3 éves forma kislány odajött az anyukájával megkérdezni hogy megnézheti-e az autót...
Mondtam hogy természetesen semmi akadálya - erre a kislány megölelte az első sárhányót és valamit suttogott neki - majd hátrébb lépett megnyomogatta hogy igazi-e és azt mondta neki hangosan hogy "Nem menj el! Dudálj" nohát ezen teljesen bekészültem ugyhogy beindítottam dudáltam a kislány ugrabugrált - kicsit meghatódva brümmögtettem a kocsit közben teljesen elképedve azon, hogy mennyi szeretetet képes generálni egy ilyen kis autó.



Büszke vagyok hogy az enyém - vagyis inkább alapból büszke vagyok rá.